Brave new world

Az elmúlt órákon elég gyakran találkoztunk ellenutópiákkal. Lássuk be, a XX. században sok olyan kellemetlen időszak volt, amelyben nem szívesen élne az ember. Ha a két világháborúra és az általuk okozott embertelen pusztításra gondolunk, nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy a múlt században számos alkotó meglehetősen borúlátóan tekintett a jövőbe. Radnóti és József Attila a verseiben próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon rossz irányba halad a világ, az írók pedig az ellenutópia műfajához nyúltak. A Farenheit 451 és a Brazil című film után már senkinek nem idegen ez a fajta világnézet, de szeretnék röviden bemutatni néhány kultikus antiutópiát. Ezek a regények egytől egyik lebilincselőek, de nem nevezném őket vidám, könnyű olvasmányoknak. Sokszor úgy haladtam velük, hogy el sem tudtam képzelni, milyen borzalom vár a következő oldalon.

A Nagy Testvér szemmel tart. A 101-es szoba. Gyakran találkozni ezekkel a fogalmakkal, az irodalomtól teljesen függetlenül is. Vegyük példának a Nagy Testvér című valóságshow-t... Az ötlet nem az angol (illetve elsőként a holland) tévések fejéből pattant ki, hanem Orwell 1984 című regényéből kölcsönözték. Az 1948-ban íródott regény - mily meglepő - 1984-ben játszódik, egy elég fura Londonban. Az épületek romosak, a falakról pedig egy szigorú arc nézi a város lakóit csontvelődig hatoló pillantással. Ő a Nagy Testvér. És tényleg mindent lát. Minden házban kikapcsolhatatlan televíziók működnek, amelyet nem csak a tévé tulajdonosa nézhet: a készülék oda-vissza funkcionál, a helyiség lakóját is szemmel tartják a teleképen keresztül. Óceánia, az ország folyamatos háborúban áll a világ másik nagyhatalmaival, akiknek az ideológiáját ördögtől valónak, borzalmasnak állítja be Óceánia kormánya. A hadiállapot miatt folyamatos a hiány a legszükségesebb termékekből, de az állam vezetőinek nem áll érdekében, hogy az állampolgárok jólétben éljenek. A hatalmi berendezkedés természetesen egypártrendszer, ami leginkább a totalitárius rendszerekre emlékeztet. A Párt legfőbb ellensége a Testvériség, egy földalatti mozgalom, ami valamiféle ellenállást próbál szervezni (kevés sikerrel). Hogy a birkaként irányított embereket a külső ellenségek és a belső ellenállók ellen hangolják, különös összejöveteleket tartanak. Ezeken a foglalkozásokon a tömegpszichózis segítségével elérik, hogy a békés jelenlévők teljesen kivetkőzzenek emberi mivoltukból (pl. Gyűlölet Hete). Az ország nyelve az újbeszél, ami egy mesterséges, kitalált nyelv. A legfontosabb ismérve az egyszerűség. A jelzők, fölösleges díszítőelemek egyszerűen eltűntek ebből a jelrendszerből, ráadásul számos fogalomra nincs is szó az újbeszélben. Ilyen a szeretet, szabadság, stb. Tanultunk nyelvtanból a gondolkodás és a nyelv kapcsolatáról: a Párt tagja úgy gondolják, hogy ha a kifejezést kiölik a nyelvből, akkor a gondolat is "kigyomlálható" az elmékből. A furcsa, rettegésben és állandó megfigyelésben élő embereknek tilos bármiféle intim kapcsolat kialakítása. A szexuális vágyak kielégítése megengedett, de tilos két embernek többször egymás után szeretkeznie, mert ez már egy fölösleges érzelmi kötődés kialakulásához vezetne. A történet főhőse, Winston Smith naplót vezet, és minden tiltás ellenére szerelmes lesz Juliába, aki Winstonnal együtt megpróbál csatlakozni az ellenállókhoz. A kapcsolatuk és a renitens viselkedésük nem maradhat titokban a Gondolatrendőrség előtt. A szervezet válogatott, hosszú kínzásokkal eléri, hogy a szerelmesek megtagadják az egyetlen dolgot, amivel szembeszállhattak volna az elnyomó rendszerrel: az egymás iránt érzett szeretetüket.

A címben már emlegettem Huxley Szép új világ című regényét. Figyelem, a mű összesen 200 oldal hosszú, egy délután alatt elolvasható. Ez sem egy szívderítő olvasmány, sok közös vonása van az 1984-gyel. A könyv korábban, 1932-ben keletkezett. Az első oldalakon a BELSŐ-LONDONI KELTETŐ- ÉS KONDICIONÁLÓ KÖZPONT-ról olvashatunk. Hogy mit keltetnek itt? Gyermekeket. Ford után 632-ben ugyanis elítélendő dolog a természetes szaporodás, már csak elrettentésként emlegetik azokat az időket, mikor a nők megszülték és a családok felnevelték a gyermekeiket. A KONDICIONÁLÓ KÖZPONT-ban egyfajta különös lombikbébi-program folyik: az embriókat eleve már feladatuk szerint osztályozzák 5 kasztba. Bizony, mint Indiában. A legalantasabb, embernek nem is való munkákat az Epszilonok végzik, akik fekete ruhát viselnek, és magzatkoruk óta kevesebb oxigént kapnak, hogy ne fejlődjön túl az agyuk. Áramütésekkel beléjük nevelik a könyvek és a természet utálatát, mert a virágok szeretete és a műveltség fölösleges egy jövendőbeli vécétisztítónak. Az Alfák állnak a társadalmi piramis csúcsán, belőlük lesznek a vezetők. A másféle ruházaton és nevelésen kívül az utódokat hipnózissal terelik a nekik kiszabott irányba: a fiataloknak alvás közben hangszalagot játszanak le, amivel tudatosítják bennük az osztályrendszerben betöltött helyüket. A fájdalom és a szenvedés nemkívánatos ebben a társadalomban: mindenkinek korlátlan mennyiségben áll rendelkezésére a szóma nevű tudatmódosító anyag. A szexuális vágyak azonnali kielégítése minden embernek a joga: már kisgyermekkoruk óta erre nevelik a gyerekeket.
(Érdekes, 1932-ben Huxley egy olyan társadalomról beszél, ahol az emberek drogokat használnak arra, hogy elviselhetővé tegyék az életüket (ha mi nem is nyúlunk kábítószerekhez, azt hiszem, kényszeres gyógyszerszedők vagyunk), és mindent azonnal, minden várakozás nélkül akarnak megkapni... Sokszor volt olyan érzésem olvasás közben, hogy Huxley sok mindent előre látott. )
Ebben a rémes rendszerben még élnek olyan "vademberek", akik természetes módon szaporodnak, nem ismerik a szómát és nem ítélik el a művészetek minden formáját. Ők egy rezervátumban élnek Amerikában. Egyikük, John Londonba utazik, hogy megismerje a fejlett, csodálatos új világot, de óriásit csalódik az olyan szépnek képzelt társadalomban.

Kicsit kilóg a sorból José Saramago Vakság című regénye, amely inkább az emberi faj borzasztó mivoltát mutatja be. A könyvben egy titokzatos, fehér vakság támadja meg az embereket, ami fertőző. A látó emberek egy romos elmegyógyintézetbe zárják a vakokat, minden segítség nélkül. Egyetlen nő van közöttük, akinek titokzatos módon megmaradt a látása, de elkísérte a férjét a kórházba. A nyomorult, kiszolgáltatott emberek egy idő után egymást kezdik terrorizálni: elveszik egymás élelmiszeradagját, bántalmazzák és zaklatják a gyengébb "rabokat". Közben kint az egész világ megvakult, senki nem tudta megőrizni a látását. Az emberek sötétben botorkálnak, képesek megölni egymást egy kevés ételért is. Az egyetlen látó nő borzasztóan szenved attól, hogy neki végig is kell néznie a többiek állatias, kiszolgáltatott helyzetét. A regény végén egyszerre mindenki visszanyeri a látását, de ez mit sem változtat azon, hogy milyen borzalmak történtek a fehér vakság időszaka alatt.

Az utolsó mű, amiről írni szeretnék, Szathmári Sándor Kazohinia című regénye. A könyv egy múlt századi Gulliverről szól, aki hajótörést szenved, és így elvetődik Kazohiniába, egy ismeretlen szigetre. Ez az Eldorádó a kazo (=felsőbb igazság, magától értetődő, logikus jó, ami az emberekkel születik) szerint működik. A jólét általános, a tudomány és a technika fejlett, magántulajdon szinte egyáltalán nem létezik, fizetőeszköz szintén nincs, mivel minden ember csak annyit vesz ki a "közösből", amennyire szüksége van. Ha két nadrágot hozna el a boltból, akkor az nem lenne kazo, azaz nem lenne logikus cselekedet, mert egy is elegendő neki. Azaz a lakók, a hinek, minden felső irányítás nélkül megvalósítják a tökéletes államalakulatot, hiszen mindenki dolgozik, mert a lustálkodás nem kazo (nem születik belőle fejlődés), és nincs is szükség irányításra, mert akinek elmagyarázták, hogy a szövőgép szövésre való, az nem fogja azt palacsintasütésre használni, mert az értelmetlen cselekedet lenne.
Viszont az emberek a fölösleges beszélgetést sem tartják kazo cselekedetnek, hiszen semmi haszna nincs. Mindenki hihetetlenül segítőkész, azonnal orvosolni igyekszik az odautazó minden baját, de csak annyira törődnek a másikkal, amennyire a kazo megköveteli. A lélek létezését nem ismerik el, és a szeretet sem létezik náluk, mivel egy-egy személy előnyben részesítése hátrányos megkülönböztetés lenne a többivel szemben, ami nem kazo. Így az emberek robotokként közlekednek egymás mellett a világban, anélkül, hogy bármiféle személyes kapcsolatuk lenne.
A legérdekesebbek a könyvben a doktorral, Zatamonnal folytatott beszélgetések voltak, ugyanis a főhős, Gulliver megpróbálja elmagyarázni a pártfogójának, hogy hogyan működik a mi világunk. Például igyekszik rávilágítani arra, hogy miért hasznos és szükséges dolog a pénz, de a hinek nem értik, hogy miért kell a munka és a termelés elindításához valami, ami teljesen fiktív, és valójában semmi értelme nincs. Attól, hogy én odaadok neked egy papírdarabot, te hogyan tudnál jobban csavarhúzót előállítani? A pénzzel így csak saját életünket bonyolítjuk, a cserekereskedelmet nem könnyítjük meg, hiszen dupla munkát végzünk a pénz számolgatásával, ráadásul a pénz egyenlőtlen eloszlása kazi (nem kazo) cselekedeteket szül.
Kicsit Rousseau-ra emlékeztet az okfejtés, mert szerinte is a magántulajdon megjelenése okozott minden problémát.
Gulliver lassan beleőrül a hinek ridegségébe és érzéketlenségébe, ezért engedélyt kér, hogy az elzárt behinek közé költözhessen. Ők azok, akik teljesen elutasítják a kazo gondolkodásmódot. Viszont a kazoval együtt a józan észnek is mindenben ellentmondanak: a behinek viselkedése kicsit a mi társadalmunkra hasonlít, bár elég groteszk módon ábrázolva. Ezek az őrült emberek véres csatákat vívnak a kör vagy a négyzet felsőbbrendűségén összekülönbözve, az evést szégyenletes, borzasztó dolognak tartják, mert ezzel megsértik a nagybötót, ami nem ketni cselekedet. Ne kérdezze senki, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek, mert ők maguk sem tudják megmagyarázni. Illetve önmagukkal bizonyítják a nyakatekert állításaikat. Ismerős?
Nos, senki ne próbálja a behinekhez hasonlítani Platón gondolkodásmódját, mert meggyűlik a baja Várőri Tímea tanárnővel. Tapasztalatból mondom, mert én megtettem.
Gulliver (miután megmenekül a behinek közül, bár nem sokon múlt az, hogy végül életben maradt), hajót épít, és hazaszökik Angliába.

Ennyit mára az ellenutópiákról. Nekem a tartalomírás közben újra kedvem támadt elolvasni őket, remélem, másnak is sikerült felkeltenem az érdeklődését. (Mondjuk lehetséges, hogy mire a végére értek a beszámolómnak, már egy antiutópiához sincs kedvetek.) Az olvasást azonban inkább holnap délután kezdjétek, mert a Nagy Testvér figyeli, hogy ma délután szorgalmasan készültök-e az évfolyamdolgozatra.