József Attila /Ahogy én látom/

Ez a bejegyzés József Attiláról szól, ám előre leszögezem, hogy teljesen szubjektív vélemény. Írhatnék tárgyilagosan mindenféle tudnivalót, de ezek ott vannak mindenki könyvében, füzetében és (remélhetőleg) lassacskán fejében is. Ezért inkább saját szemszögemből próbálom megmutatni, ki is az a József Attila. Óvodás korunkban bizonyára mindannyian sokszor aludtunk el esténként kis Balázzsal, s szavaltuk ártatlanul a Mamát anyák napján. Ekkor még nem tekintettünk úgy a versekre és nem láttuk, hogy mennyi szenvedés, nélkülözés és fájdalom hatja át József Attila életét és költészetét. Ami számomra különösen élvezhetővé, átérezhetővé és szerethetővé teszi költészetét, az az őszintesége és mesteri fogalmazása. A hét elején kaptam egy kis „küldetést” a Tanárnőtől, mégpedig azt, hogy olvassam fel a Kései sirató című verset. Mikor hazaértem elolvastam (hogy azért az órán mégse süljek bele) egyszer, kétszer… aztán még vagy ötször. Zseniális. Még mindig nem jöttem rá, hogyan csinálja (valószínűleg a valósághű, mindennapi kifejezések, felkiáltások, amit akármelyikünk érezhet az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben), de néhány olvasás után én voltam a (nagy) gyermek, akiben egyszerre van jelen a mérhetetlen fájdalom, düh és szeretet. Még mindig hihetetlen ez az érzés, mikor elolvasom. Számomra ilyen a perfekt költő. Szerintem ez rengeteget számít, hogy átérezzük azt, amit éppen olvasunk. Érdekes dolog ez, lehet, hogy ez is közrejátszik abban, hogy kinek kicsoda a kedvenc költője/írója, hogy mennyire tud azonosulni a gondolataival és érzelmeivel. Na mindegy. Vissza a témához. Szintén előkerült órán az Óda című vers, ami sokak nemtetszését érdemelte ki, a „mélyre ható” leírás miatt. Szerintem a mű éppen ettől fantasztikus. Végre nem a sablon szerelmes versek a jól bevált motívumokkal. És mennyivel többet is mond el a költő azzal, hogy „az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain” és hogy „Vérköreid, mint rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen”, mint azzal, ha szemeit, ajkait, kebleit, haját vagy akármilyen részletét kiemelve az imádottnak szőne metaforákat. Olvastunk ezeken kívül Külvárosi éjről és Téli éjszakáról is, ahol meggyőződhettünk arról, hogy József Attila a stilisztikában is otthon van (amiben mi olykor-olykor nem nagyon…). Rengeteg költői képpel tarkított tájverseiből tanultuk meg, hogy a táj sosem annyi jelentést hordoz magában, mint amennyi elsőnek látszik. Végül egy verset említenék még meg, amit még nem vettünk, de én már kívülről tudom a sok olvasgatástól, mégpedig a Tudod, hogy nincs bocsánat címűt. Ennek a versnek köszönhetően(na jó, egy kicsit a többinek is) a kedvenc költő ranglistámon József Attila szorosan ott áll Ady mögött(/mellett?). Nem lehet elégszer elolvasni ezt a verset… Kissé József Attilával szemben is kezdek elfogulttá válni (bár nem annyira, mint Adyval), de egyszerűen fantasztikus. Szerintem sokkal közelebb áll az emberhez, mint más költők. Babits a bölcs próféta, Petőfi a lázas forradalmár, de József Attila más. Ő olyan, mint egy fiú a szomszédból. Egy zseni fiú.

Hát ennyit az én József Attilámról. Nem túl tanulságos (már ami a hasznos információk számát illeti), de azért lehet, hogy nem hiábavaló. Ne feledjétek, hogy egy nagy gondolati költemény megtanulása a feladat, és ha van időtök, olvasgassatok sok-sok József Attilát, mert az órán tanultakon kívül rengeteg nagyon jó/érdekes/figyelemreméltó vers vár arra, hogy felfedezzük.

Ez pedig egy kis érdekesség: József Attila és Illyés Gyula egy kávéházi délutánon egymás rímeire írtak szonetteteket. Íme: http://mek.niif.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00604/cim00635.htm