BD vs OJD

Összehasonlító elemzés Berzsenyi Dániel Osztályrészem és Orbán János Dénes A szárnyas idő árbocomra szállt című verséről

Tanulmányaink során az általunk vizsgált művek között az irodalmi összefüggések legjellemzőbb megjelenési módja az intertextualitás. Ennek során az archetextus többletjelentést kap, annak egy új értelmezésére nyílik lehetőség az intertextusban. Orbán János Dénes A szárnyas idő árbocomra szállt és Berzsenyi Dániel Osztályrészem című művének összehasonlítása, elemzése során is ezzel a jelenséggel találkozhatunk.

Orbán János Dénes már művének címében felidéz egy Berzsenyi-motívumot. A „szárnyas idő” korábban Berzsenyi A közelítő tél című művében jelent meg.  A metafora, melyben az idő madárként „viselkedik” az idő kérlelhetetlen elmúlását jelzi. A kép a mű során kétszer jelenik meg, így egyfajta keretet alkot Orbán versében. Míg a mű elején a „szárnyas idő” csak az „árbocra száll”, azaz bármelyik pillanatban továbbállhat, van esély a változásra, addig a mű végén a metafora variáns ismétlődésében már „fészket rak”, helyzete így állandósul, megváltoztathatatlanná válik. A továbbiakban három egymással szorosan összefüggő szimbólumot, toposzt fedezhetünk fel a műben, melyeket Berzsenyi művéből emelt át a költő. A legfőbb toposz, melyből a többi kép táplálkozik a hajózás, az utazás toposza. Ez a toposz már az irodalom kezdeti korszakától jelen van, gondoljunk csak Odüsszeusz hajóútjára.  A hajóút az életút szimbóluma, az egyén „hajózása az élet vizén”. Az út /élet/ során kiállandó viszontagságokat, a viharos mindennapokat /esetleg fiatalságot/ rejti magában a hajózáshoz szorosan kapcsolódó motívum: a szél. Ennél a képnél már egyértelműen felfedezhetjük a két lírai én közti különbséget. „A szelek mérgét nemesen kiálltam”- írja Berzsenyi, azaz a lírai én már túl van mindenen, mondhatni „megvívta a maga harcát”. Ezzel szemben Orbán versében a lírai én életében a „szelekkel való küzdelem” a jelenben is zajló folyamat, ahogy olvashatjuk: „A szelek mérge marja arcomat”. A legszámottevőbb különbség a hajóút utolsó fázisában, a kikötésben mutatkozik meg. „Partra szállotttam. Levonom vitorlám. (…) lekötöm hajómat, /Semmi tündérkép soha fel nem oldja.”- olvashatjuk az Osztályrészemben. A kikötés, a feloldhatatlanul lekötött hajó a megállapodást jelzi. „Vitorlámat levonni nem merem” – illetve – „Vitorlámat levonni nem tudom” – írja ellenben Orbán. Ez a lírai én nem képes a megállapodásra, nem köthet ki a „nyugalom partján”. Berzsenyi, aki klasszicista költő révén Horatiust példaértékűnek tekinti, felfedezhetően a horatiusi megelégedés elvét közvetíti művében. Orbán ezzel ellentétes helyzetet jelenít meg, a lírai én nem hajlandó, vagy nem képes megelégedni. (Ennek kapcsán Babits In Horatium című műve juthat eszünkbe a hasonló felfogás miatt: „hadd dalljam rajt ma himnuszát én a soha-meg-nem elégedésnek!”) Abban, hogy a „nyugalom partja” mit jelent az egyes versekben, szintén eltérést láthatunk. A Berzsenyi-versben a termény – melyet metonímiába foglalva olvashatunk (kies szőlő=bor; arany kalász=kenyér) -, a szabadság, a béke idilli állapota jelenti a megnyugvást. A lírai én közlésmódjából azonban gyanakodhatunk arra, hogy a lírai én valójában nem teljesen elégedett, így a leltárral mintegy magát is nyugtatva bizonyítja jó életét, boldogságát. (Hasonló magatartásformával találkozhatunk Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című művében.) Orbán versében is idilli képben fogalmazódik meg a nyugalom, ott azonban a család jelenti a boldogságot, békét („a csöndet gyerekek/hangja űzi, s a viruló liget/virágszirom-arcú asszonyának/koszorújából bimbó integet.”) A kép megjelenítésében szintén felfedezhetünk A közelítő téllel való hasonlóságot, hiszen a „liget” és a „bimbó” Berzsenyi művében is az idill ábrázolását szolgálták. Orbán János Dénes művében a rímek is a nyugtalanságot, a zaklatottságot közvetítik. Az egyszerű verselésű sorok végén fél rímeket találunk, amelyek így elveszik a teljesség (a megnyugvás) érzését. A versszakok elosztása a keretnek megfelelően történik. A kezdet, a változás lehetősége az első négysoros versszak, az idő-metaforával. Ezután egy hosszabb (nyolcsoros) versszak következik, amelyben a lírai én helyzetét ismerhetjük meg, majd ismét egy négysoros versszak, az első variáns ismétlődése, a már változtatni képtelen lírai énnel. Berzsenyi a klasszicista mértéknek megfelelően művét szapphói strófákba rendezte (három szapphói és egy adoniszi sor), s szóhasználatában is a stílus jellegzetességeihez ragaszkodott.

A két vers elemzése során tehát láthatjuk, hogy míg Berzsenyi Osztályrészem című versében a megelégedést közvetíti, Orbán János Dénes éppen az ellenkező állapotról, magatartásformáról írt. Ezt meglepő módon ugyanazon motívumok átemelésével fogalmazta meg, amelyekkel Berzsenyi művében is találkozhatunk. Így kerülnek ezek a motívumok teljesen más körülmények közé az intertextualitás alkalmazásával.

Ez Kriszti dolgozata volt.