Vendégünk van

Meghívtam egy vendéget.  

És betettem egy vendégszöveget. 

 Ha megengedi, majd felfedem a kilétét is. :o)

Lemúr Miki egy láthatatlan kisfiú, aki befészkelte magát a szobámba. Ő az, aki nem hagy biológiát tanulni, hanem állandóan az irodalom portfólióval piszkál. Velem aludt el tegnap este (ma hajnalban), és mellettem kelt fel ma reggel (nincs ez így jól). Lemúr Miki belebújt az oxigénbe, és most ő az oxigén. Levegőt veszek, Lemúr Miki az orrüregembe kerül, garat, légcső, főhörgők, hörgők, hörgőcskék, a léghólygokon keresztül a véráramba kerül, Lemúr Miki a kis vérkörben, odakötődik a hemoglobinhoz, részt vesz a biológiai oxidációban, redukálódik. Lemúr Miki oxidációs száma mínusz kettő.

Az egész szombatomat Lemúr Mikivel töltöttem, meg a fél vasárnapomat is. Elolvastam még egyszer a könyvet, mert egy olvasásra semmit össze nem vergődtem volna, legalábbis semmi értékelhetőt. Így vergődtem, annyira nem értékelem ezt sem, de ennél jobbra nem futja jelen pillanatban, később meg még ennyire sem fogja.

Első olvasásra a vicces részek jöttek át, visítottam, mint a hülye gyerek. Én, amennyire emlékszem, de nagyjából biztos vagyok benne, ennyire még életben nem röhögtem azon, hogy a pénisz beleillik, semmilyen megfogalmazásban. Viszont hogy írjak róla bármit is, képtelenségnek tűnt, túlságosan összevissza volt az én kis természettudományokra állított buksimnak.

Második olvasásra jobban összeállt a kép, de akkor már nem volt egy élmény olvasni. Jegyzetelgetni kellett, a feladatra koncentrálni, ott lebegett a fejem fölött a portfólió réme, aki engem bekap, megrág, kiköp, letépi a fejem, stb. Még mindig maradtak azonban homályos foltok. Nem tudtam eldönteni, hogy amikor beteg, ott van-e valóban Tausz Jutka, vagy csak odaképzeli. Végül arra jutottam, hogy nincs ott.

A stílusát imádtam. Természetes. Úgy van írva, ahogy gondolkodik egy kiscsávó (szlenges és tele van káromkodással), vagyis biztos nem vagyok benne, mert még nem voltam kiscsávó, viszont az író biztos volt, szóval tudja. Az mondjuk, egy külön fogalmazást megérne, hogy a lányok vajon jobbak-e (ezen most komolyan elgondolkodtam), de igazából mindegy. Viszont bizonyos részeknél nagyon választékos, például, amikor filozófiai problémákat feszeget (mit lehet lerajzolni és elmondani), de néha a hétköznapi gondolatmenetben is megfigyelhető.

Egyébként én megszerettem Lemúr Mikit, annak ellenére, hogy másfél napja nem bír rólam leakadni. A csigolyáimon mászókázik, a gerincvelőmben csúszdázik, egy komplett kalandpark vagyok, játszótér, strand, a retinámon napozik. Nyitogatja a csapokat, játszik a pálcikákkal. Most pedig kiugrik a szememből. Hintázik egy kicsit a szempillámon, aztán búcsút int.

Szia, Lemúr Miki.


Engedélyt kaptam a szerző leleplezésére: Kovács Zsófi 13.c
Köszönjük.