Nem csak szomorú lehet!

Elérkeztünk 2011. negyvenegyedik csütörtökéhez... Immár második éve minden csütörtökünk ugyan úgy kezdődik, dupla emelt magyar :) ( Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el magának :P ) Mindenesetre azért mégsem volt olyan szokványos ez a mai magyar duplázás... A Tanár Nő jó szokásához híven, miszerint néha meglep minket egy-két érdekességgel, ma is készült nekünk valamivel, vagyis egyből kettő valamivel :) Tessék lássék:

Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam:

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még nehány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kutakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.

Varró Dániel: Öltöztető apukáknak (Ezt kosztolányisan kell mondogatni)

Lásd, kisfiam, ezt rád mind feladom most,
a rugdalózót, a kacsást, a gombost,
ez itt a kispóló, ez itt a nadrág,
aztán a sapka, ez még kicsit nagy rád...

Lásd, kisbabám, ez itt a ruhatárad,
a bébinadrág és a kombidressz,
a kis lábzsák, mit este anyu rád ad –
ha kinövöd majd mindent, mondd, mi lesz?

Nézd, mennyiféle divatos fazon van,
lehetsz emós baba, vagy pici rokker.
Színes mintákról álmodol te mostan?
Ez babakék itt, ez meg asszem okker...

Áll bús apád most tétovázva, néki
az öltözködés nem épp party-time.
Melyik legyen? baljában ott a rékli,
és jobbjában ott a kardigán.

A Tanár Nő azzal kezdte, hogy most majd mutat nekünk valami olyat, amiből megtudjuk, hogy bizony Kosztolányi sem csak szomorú verseket tudott írni, majd hozzátette, hogy Babits sem és megmutatta ezt is :) :

Babits Mihály: Mozgófénykép (ezt mindenki megtalálja az interneten és mindössze két kattintás Google barátunk segítségével, viszont olyan hosszú, hogy inkább nem másolom be ide...)

Vagyis pontosítok, először Babits versét olvasta fel a Tanár Nő és utána jött a Kosztolányi Varró páros, ugyanis az utóbbi kettőn elcsámcsogtunk egy kicsit. Megállapítottuk, hogy Kosztolányi nagyon nagy útravalót szeretett volna adni gyermekének, míg Varró csak felöltöztette kisfiát, de mégis vannak egyezések a két versben (nem véletlen)

Aztán a második órán elővettük Kosztolányi A kulcs című novelláját (amit mint kiderült elég sokan nem olvastunk el, pedig kellett volna, az információ áramoltatáson még dolgoznunk kell egy kicsit):

Kosztolányi a hivatali életet mutatja be egy elég hétköznapi eseményből kiindulva (az apuka véletlen magával vitte a kamrakulcsot és ezért a kisfia utána ment a hivatalba, hogy elkérje tőle).

A kisfiú számára a hivatal, mindig is elérhetetlennek tűnt, apukája és anyukája is folyton arról beszélt, viszont ő még sosem járt ott. Kicsit csalódik, mert mint kiderült apukájának nincs szép nagy asztala, csak egy kicsi ütött kopott, meg úgy az egész nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte... Az apukája természetesen nem örül annak, hogy Pistike a hivatalban zavarja, viszont a gyerekkel való viselkedése egy szempillantás alatt megváltozik, csak azért, hogy imponálhasson a főnökének (milyen érdekes igaz?), méghozzá oly mértékben megváltozik, hogy Pistike ettől teljesen ledöbben, mert egészen addig sosem viselkedett vele olyan kedvesen az apukája, mint akkor, ott a főnöke előtt. Érdekes :)