2011. december 8., csütörtök

Kozmutza Flóra



A mai reggel jó kis ébresztővel indult a számomra! Első órán bepótolhattam a dolgozatot,amit csoporttársaim szerdán írtak. Az első órai megmérettetés után a második órán belecsöppentem József Attila életének részletes elemzésébe. Azt hiszem nem sok olyan híres költő,író volt eddig,akinek életét ilyen részletesen tárgyaltuk volna. Sok új,izgalmas információval szolgált a Tanárnő! Nem részletezném az órán megbeszélteket,hiszen akkor talán reggelig is írhatnám a bejegyzést.:) Egy valami azonban különösen felkeltette az érdeklődésemet a témában,az pedig Kozmutza Flóra személye volt. A magyar gyógypedagógia egyik legkiemelkedőbb alakja. Kicsit keresgéltem és rengeteg alkotást találtam tőle a témában. Igazán érdekes dolgokat írt. Számomra azért fontos ez,mivel én is hasonló területen szeretnék majd dolgozni!:) Több iskolát is neveztek el Flóráról,ami szerintem nagy elismerés. A II. világháború után Bárczi Gusztávval megszervezte a Gyógypedagógiai Főiskolát,ami meglátásom szerint az első ilyen főiskola volt. A probléma az,hogy a pszichológiával kapcsolatos írásai a mai kutatási eredményeket nem tartalmazzák,így nem alapozhatunk ma már rá. Viszont indulásnak a témában érdekes lehet! Azt hiszem érdemes mélyebben beleásnom magam!:) A holnapi tételes napot ne felejtsétek el!:) A jövőhétre pedig az olvasmányok elemzése a feladat! Jó tanulást mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése