Versekről viccet félretéve

Furcsa dolog a költészet... Vannak az írók, költők, akik életük különböző pontjain megállnak és elgondolkodnak kicsit: néha egészen mindennapi dolgokat ragadnak meg, néha meg nagyon mély gondolatok foglalkoztatják őket. Szóval ők megállnak és gondolkodnak egy kicsit, aztán ha már eleget törték a fejüket akkor tizenéveseket megkeserítő, mondhatni kegyetlen módon megfogalmazzák, hogy mire jutottak. Vagy ha nem találták meg a választ/megoldást, akkor egészen kacifántos módon, de semmiképp sem egyértelműen kérdeznek alkotásaikban.

Valójában sok célja lehet egy költőnek, de az semmi esetre sem, hogy borsot törjön, az utókor ifjú nemzedékének orra alá. Valójában gyönyörű, elgondolkodtató, esetleg akár kicsit polgár pukkasztó dogokat hagynak hátra a művészek.

Az irodalom remekműveiben mindenki megtalálhatja saját magát, mindenkinek ott van valami, ami a saját problémáit tartalmazza, mondjuk egy vers.

A másik oldalon pedig ott vannak azok, akik meg szeretnék érteni, hogy mit is mond egy adott alkotás. És ha sikerült mondjuk egy vers minden apró részletét megfelelően értelmezni, akkor beszélnek róla. És egy versről sokféleképpen lehet beszélni, lehet komolyan sőt akár a fizikát meghazudtoló tudományossággal, lehet viccesen, simán csinálhatunk kabarét egy tragédiából. De van néhány nagyon különleges vers, amikről nem beszélhetünk akárhogy, egészen egyszerűen olyan, hogy nem lehet más szellemiségben értekezni róla, mint amilyenben íródott.

És akkor lassan eljutok odáig, hogy megértsétek az előző agymenésemet és megkapjátok a választ a kérdésetekre ami feltehetően az előzőeket olvasva ez: Mit magyaráz ez az épületes idióta?!?!

A lényeg annyi, hogy itt van ez a két vers József Attila tollából és gondoltam írok majd róluk valami frappánsat, olyasmire gondoltam, hogy kiforgatom majd az egészet úgy, ahogy azt nemrég az avantgárd két képviselőjének alkotásaival tettem. De rájöttem, hogy ehhez a két vershez nem lehet viccesen hozzáállni. Egyszerűen azért nem, mert az ezekben megfogalmazott gondolatok olyan súlyúak, amit muszáj a kellő komolysággal kezelni...

Úgyhogy kezdem is:

József Attila: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

1925. márc.

József Attila 1925-ben írta ezt a verset, ami felér egy kisebb csodával. Antonio Banderas bebizonyította, hogy ezeknek a soroknak a súlyát bárki, bármilyen nyelven azonnal megérti.Azon a bizonyos felvételen a világhírű színész amikor elkezdi olvasni a verset még nem tudja, hogy mivel áll szemben, de mire az első versszak végére ér, már úgy adja elő, mint ha előtte tudatosan készült volna rá, elszavalja, mint ha már hetek óta erre készült volna.Természetesen nem kérdőjelezem meg, hogy kellett ehhez a tehetsége is, de mindenképp figyelemre méltó a vers szempontjából.
A vers szerkezete népdalszerű. A verselése ütem hangsúlyos, minden sor két ütem. Igazi magyar jellemző a páros rím.
A vers elején megtudjuk, hogy a lírai én miben szenved hiányt. Gyakorlatilag mindenben. Még olyan dolgok sem állnak rendelkezésre, amik a létfenntartás alapjait képezik, például az étel. A költő mesterien érzékelteti a dolgok hiányainak a súlyát a "se" szó ismétlésével. A vers olvasása az első sortól szomorú hangulatot kelt az olvasóban.
Aztán megtudjuk, hogy mi az egyetlen dolog ami még van a lírai énnek, ez pedig a fiatalság, a tapasztalatok amiket az eddigi élete során szerzett, a nyomorúság amiben felnőtt és az, hogy még mennyi mindent élhet át. De még ezt is képes lenne eladni, ha senkinek nem kell akkor akár az "ördögnek" is... Hajlandó lenne elkövetni a legfőbb bűnt, csak azért, hogy a legalapvetőbb szükségleteit kielégítse. És azzal is tisztában van, hogy a bűnéért a legsúlyosabb büntetést fogja kapni. Viszont a halála után majd bosszút áll, mindent meg fog bosszulni amit elszenvedett. Azt állítja, hogy ami vele történt az az egész világ hibája, annak a világnak, amely engedi, hogy ilyen előforduljon. Viszont éppen azért, mert a bűnéért valójában nem ő a felelős, ő mindvégig tiszta marad.

József Attila: Nem én kiáltok

Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.

1924 első fele

A költő ebben a versében a világról alkotott véleményét fogalmazza meg. Szerinte egy katasztrófa közeledik. Az emberek egyszerűen megőrültek. Felszólít, hogy el kell bújni, gyémántba, bogarak közé, friss kenyérbe.
"Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél."
A felszólítások folytatódnak. A költő szerint mindenkinek a helyén kell lennie és mindenkinek tudnia kell, hogy mi a dolga és azt kell csinálnia. Még akkor is rendesen el kell végezni a feladatot, ha csak egy apró része
vagyunk valaminek, mint fűszálnak az éle.
A vers végén a költő megszólítja a természetet és a mesterséges világot is, vagyis mindent és mindenkit. Kell valaki aki megváltoztatja a világot, mindegy hogy ki az vagy, hogy milyen, csak mindenképp meg kell változtatnia a dolgokat, mert ebben az állapotában nem mehet tovább.

Ui.: Ha volt türelmetek végigolvasni a fentieket, akkor azt először is nagyon köszönöm és remélem, hogy értitek, amit az elején akartam mondani.